Barion Pixel

A kiszállítás és termékpróba után Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a vásárlástól.

A Fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján jogosult az áru átvételét követő 14 napon belül indokolás nélkül elállni a vásárlástól.  Ezt az igényét jelezheti cégünk elérhetőségeinél található e-mail címen. Figyelem, az e-mail üzenetek sokszor hosszasan keringenek a szerverek között, a kiszállítás előtti elállás kérelmének figyelembevételéhez a mi levelező programunkba való beérkezés tényleges idejét tudjuk értelemszerűen elfogadni és nem a levél feladásáét! Kiszállítás előtti elállásnak minősül az is, ha a megrendelt terméket nem tudjuk legkésőbb a megrendelést követő 30-dik napig kiszállítani. Ekkor is foganatosítható az elállás joga, illetve a rendelés módosítása kérhető. A kiszállítást megelőző elállás esetében a vevőt semmilyen költség nem terheli!

Amennyiben a vállalkozás az elállási vagy felmondási jogra vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az elállási vagy felmondási idő 12 hónappal meghosszabbodik. Ha a vállalkozás a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra vagy felmondásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap. A Szolgáltató azonban nem köteles a Fogyasztó része megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Szolgáltató visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztó semmilyen többletköltség nem terheli.

Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a kiszállítást végző személytől eltérő harmadik személy a terméket átveszi. Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) cégünk fenti címére. Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve az eredeti kiszállítási költséget is. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli, így kérjük, hogy a terméket ne utánvéttel küldje vissza! Ebben az esetben nem áll módunkban átvenni a visszaküldött terméket.

Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek
Webáruházunk kínálatában olyan termékek is találhatók melyek esetében a fogyasztó használatba vétel után nem gyakorolhatja az elállási jogot (fűzet, napló) , ezzel kapcsolatban érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.
A 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet 29. § (1)-nek alapján a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogát az alábbi esetben:
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

Fel